Szent Kereszt felmagasztalása

Szeptember 13-án a Börzsönyaljai Egyházközségek hívei együtt ünnepelték a berkenyei templom búcsúját, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét.

Az ünnep különös paradoxont hordoz: hogyan lehet felmagasztalni azt, ami egykor a szenvedés, a megaláztatás és a halál eszköze volt? A keresztet könnyű tisztelni addig, amíg a templom falán vagy egy ékszeren látjuk. Egészen más azonban, amikor a saját életünkben jelenik meg betegség, gyász, veszteség vagy olyan helyzet formájában, amelyet már nem tudunk megváltoztatni.

Jézus a Getszemáni-kertben maga is imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely.” Mégis hozzátette: „Ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.” A kereszten pedig végül így szólt: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

A kereszt egyik legmélyebb titka éppen ebben rejlik: a legnagyobb szabadság nem az, amikor mindent meg tudunk változtatni, hanem amikor azt is Isten kezébe tudjuk adni, amin már nem tudunk változtatni.

A kereszt nem arra tanít bennünket, hogy szeressük a szenvedést, hanem arra, hogy megtanuljuk az önátadást. Amikor már nem tudunk tenni, még mindig bízhatunk. Amikor már nem értjük, mi történik, akkor is kimondhatjuk:

„Legyen meg a Te akaratod.”

A búcsú ünnepe így nem csupán templomunk titulusának ünnepe volt, hanem közös hitünk megerősítése is: hogy életünk keresztjeivel együtt sem vagyunk egyedül, mert mindent Isten kezébe helyezhetünk.

„Nem értem, de tudom, kinek adom magamat.”

Talán ez a keresztény ember egyik legmélyebb szabadsága.