Az Úr Jézus ezt mondta: “Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10) Majd feltámadása után ezt a parancsot adta apostolainak: „Menjetek, tegyétek tanítványaimmá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” (Mt 28,19).
A keresztség kiszolgáltatásakor Isten életében részesülünk, a látható szentségi jel valóságosan közvetíti Isten szeretetét, az ő életébe kapcsol bele: „általa az emberek megszabadulnak a bűnöktől, Isten gyermekeivé születnek újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az egyház tagjai lesznek.” (849.kánon)
Amikor egy felnőtt ember szívében felébred a vágy, hogy megkeresztelkedjen, az Egyház felkínálja a lehetőséget, hogy Jézus személyét és tanítását megismerje és azt a közösség segítségével életre tudja váltani. Mindez nem csupán ismeretet jelent, hanem a keresztény életmód elsajátítását, a keresztény közösség életébe való bekapcsolódást. A katekumenátus az Egyház ősi gyakorlata a hit megismerésére és megélésére.
Ősi szokás az Egyházban az is, hogy a keresztény szülők újszülött gyermekük számára kérik a keresztséget. Mivel a csecsemő még nem képes tudatosan hinni, remélni, szeretni, ezért ilyenkor a szülők keresztény hitére támaszkodva szolgáltatjuk ki a szentséget: ők vállalják, hogy saját hitüket átadják gyermeküknek, megismertetik velük az evangéliumot és személyes hitre segítik, hogy felnőve személyes döntést tudjon majd hozni Krisztus és az Egyház mellett. Ezért az Egyház csak akkor keresztelheti meg a kisgyermekeket, ha ez a keresztény nevelés valóban biztosított.
